A mindelheimi nyomozók idén nyáron indítottak eljárást egy 46 éves nő ellen, aki a bajor kisváros egyik legnépszerűbb szállodájában folytatott prostitúciós tevékenységet. Nem, nem azért, mert pénzért árulta a testét, hanem azért mert ezt rossz városban tette meg. Németországban ugyan 2002 óta legális ez a foglalkozás, de akadnak még olyan városok, ahol nem nézik jó szemmel, ha valaki “éjszakai pillangóként” tevékenykedik, és közéjük tartozik Mindelheim is.
A rendőrség figyelmét egyébként a szálloda recepciósai hívták fel a hölgyre, de helyi pletykák is a fülükbe jutottak a szolgáltatásairól. Ezért rajtaütésszerű ellenőrzést tartottak a szobájában, amely tele volt tárgyi bizonyítékokkal. Ezeket pedig fel is használták ellene a bírósági tárgyaláson, hogy bizonyítsák a bűnösségét.
A vádlott végül adminisztratív szabálysértés miatt hatalmas összegű pénzbüntetést kapott, amely a helyi lakosság szerint túlságosan csekély. Szerették volna, ha súlyosabban is megbüntetik a hölgyet, hogy ne fordulhasson elő több ilyen eset a közösségükben.
Véres légyott
2021 májusában egy 32 éves frankfurti férfi és egy prostituált között tört ki perpatvar. A két fél a légyott közben valamin hevesen összekapott – eset részleteit nem tárták a nyilvánosság elé -, és a vita során a férfi késsel hétszer is megszúrta a nőt. A sérülthöz szerencsére időben kiérkeztek a mentők, akik kórházba szállították. Az életét ugyan meg tudták menteni, de sajnos nem úszta meg sértetlenül, maradandó károsodásokat szenvedett.
A férfit őrizetbe vették a rendőrök, és nemrég lezajlott a tárgyalása is, amely során folyamatosan azt hangoztatta, hogy ő csupán önvédelmi célból ragadott kést. Ennek a kijelentésnek a hitelességét viszont a bíróság azonnal elvetette. Hét késszúrás ugyanis nem igazán önvédelemre, hanem inkább hirtelen felindulásból elkövetett szándékos emberölésre utal. A férfi egyetlen szerencséje az volt, hogy a végső ítélet meghozatalánál enyhítő körülményként vették figyelembe azt a tényt, hogy a késszúrásokat megelőzően a nő is provokálta a férfit. Félreértés ne essék, ezzel nem felmenteni akarták a tettei alól, hanem szerettek volna minden egyes tényezőt figyelembe venni a döntés meghozatalánál. Így végül négy év letöltendő börtönbüntetést kapott.